Szabadtéri programok
Gyakorlott természetjárók vagy örökmozgók a gyerekek? Itt az idő, hogy nagyobb távot is bevállaljunk velük.

A következő túrák pontos útvonala precízebb tervezést igényel – ezért is adjuk meg csak a kiinduló pontot. Remek alkalom, hogy a gyerekekkel együtt határozzuk meg, merre szeretnénk menni, mit akarunk megnézni. Így megtanulják, hogyan kell követni a megadott útvonalat, miben segítenek a turistajelzések. Arra is jó gyakorlás a túratervezés, hogy megértsék: lehet, hogy papíron épp megfelelőnek tűnt az útvonal, de menet közben előfordulhat, hogy túl hosszúnak érezzük, vagy épp a vártnál nehezebb, megterhelőbb, esetleg az időjárás miatt nem alakul minden a tervek szerint. Erre is fel kell bizony készülni, és rugalmasan újratervezni, ha arra van szükség!

REMETE-BARLANG, HEGYES-TETŐ

(Nagymarosról indulva): Gyönyörű a kilátás a Duna-kanyarra, de az útvonal nehezített (kaptatók, meredek, morzsalékos ösvények), a nagyobb gyerekek számára kimondottan izgalmas.

GALYATETŐ-KÖRTÚRA:

Viszonylag könnyű, de azért hosszabb (15 km) túra jól járható útvonalakon, gyönyörű kilátással – kihívás a nagyoknak!

RÁM-SZAKADÉK:

Hazánk legismertebb szurdoka kimondottan izgalmas útvonalakat kínál inkább a nagyobb, túrázásban már gyakorlott gyerekeknek. Dömösről indulva 8-10 km, Dobogókőről hosszabb útvonalakon járhatjuk be a vidéket.

Játékkal készüljünk
Ha távolabbi kirándulóhelyet választunk, pláne ha még busszal vagy vonattal is utazunk, fontos, hogy mesével, játékkal lekössük az úton a gyerekeket. Hogy ne céltalannak tűnő várakozással, unatkozással és emiatt folytonos fegyelmezéssel induljon a közös program. A túra idejét pedig mindig ráhagyással, kényelmes sétával számoljuk ki – egy fáradt, nyűgös gyereket sürgetni (mert indul a vonat, vagy mert kezd már sötétedni) elég hálátlan feladat!